HÉTKÖZNAPI

Beagle sürgősségi esete

Kedden, késő este egy közeli benzinkúttól telefonáltak, hogy egy elütött kutya van náluk.

Amikor odaérkeztünk és a hátsó udvarban megláttuk a kutyát nagyon szomorúak lettünk, mert ott egy kis beagle-lány rémült és zavart szemébe néztünk, aki egy sarokba kuporodva még a világról sem akart már tudomást venni.


Miután ellenőriztük, és kiderült, hogy a kutyának nem volt chipje, ami miatt egyetlen tulajdonos sem tudta őt nyomon követni, mi "becsomagoltuk" a kicsit, és elvittük őt az Állatvédelmi Centrumba. Az orvosi elsősegélynyújtás után megmutattuk neki az alvóhelyét.

Másnap reggel az első utunk az állatorvoshoz vezetett, aki megállapította, hogy a kutya súlyos agyrázkódást szenvedett, orrvérzése volt, és a hátsó lába ki volt ficamodva.

A kutya-hölgynek sok fájdalmat kellett elszenvednie, amit már eleinte is nagyon világosan kimutatott. Csupán a megérintése is nehéz volt, de hát lehet őt ezért hibáztatni? Eközben a lábát újra a helyére rakták, sebeit ellátták, fájdalomcsillapítókat és magas adagú B-vitamint kapott.

A szukának ez egy nagyon fájdalmas este volt, ami tele félelemmel és megrökönyödéssel ért véget, de ezzel együtt remélhetőleg egy új lehetőséget is kínálunk számára, egy biztonságos helyen, orvosi ellátással, szeretetettel, és reméljük, hogy később egy otthont is találunk neki.

Állatvédelmi Centrum csapata

Kontakt HU

Állatvédelmi - Centrum
Swiss Ranch

Matko 3, in H-6034 Helvécia 
Tel: 0036 76 / 701 297

info@tierschutz-zentrum.com

Állatvédelmi Centrum Non-profit- Szervezete

 

Hìrlèvel

 

Egyetértek vele, hogy személyes adataimat hirdetési célokra dolgozzák fel , illetve, hogy ezekről reklámcélú üzenetet küldenek e-mailben.
Az adott hozzájárulásomat a jövőben bármikor, bármelyen megfelelő formában, visszavonhatom.

Bankverbindung HU

Allatvedelmi Centrum Nonprofit Korl atol Felelossegü
K&H Bank Zrt.
HU31 1040 1165 5052 6789 6751 1004
OKHBHUHBXXX

 

 

We use cookies on our website. Some of them are essential for the operation of the site, while others help us to improve this site and the user experience (tracking cookies). You can decide for yourself whether you want to allow cookies or not. Please note that if you reject them, you may not be able to use all the functionalities of the site.

Ok