Petra, a Pfotenhilfe Magyarországtól egyik sétájáról számol be.....
"Amikor Anke és én Magyarországon leszünk, és az idő is megengedi, akkor kiviszünk magunkkal a kennelből két kutyát sétára.
És mint mindig, ez most sem lesz könnyű döntés, hogy kikre esik a választásunk. Végül is minden kutya megérdemelné, hogy egy kicsit több figyelmet kapjon. Mindenkinek meg kell adni a lehetőséget arra, hogy idegen szagot fedezzen fel, hogy füven, homokon vagy erdőtalajon fusson, a földbe ásson, vagy egyszerűen csak valami mást is lásson, illetve megtapasztalhasson.
Aztán ismét jön a választás nyűge, hogy kik legyenek azok a kutyák, amelyeket sétálni viszünk, melyik az, amely különösen szenved a bezártsága miatt, aki már annyi, annyi hosszú ideje az Állatvédelmi Centrumban van, és, és, és...
És mint mindig, amikor két kutyára esik a választás, most is jön majd a lelkiismeret furdalás, amiért a többieket csak úgy egyszerűen otthon hagytuk.
Mint mindig, most is kevés időnk marad a többi sétára, és ha már egyszer csak ez az egy marad, akkor az a séta legyen legalább hosszú, hogy a kutyák is élvezhessenek valamit belőle.
Az utolsó magyarországi utunk alkalmával Batmant és Pamat vittük magunkkal egy ilyen kirándulásra. Mindkettő nagyon izgatott volt ...... szinte el sem tudták hinni, hogy most egy számukra ismeretlen terepen találták magukat.
Mint minden kutya, akiket eddig sétálni vittünk, ők is kezdetben érthető módon nagyon izgatottak voltak, és mint minden kan kutya, köztük Gróf Koks is, számtalanszor megjelölt és elkapart.
Batmant én vezettem pórázon és szinte lelkesedett a pórázért, miután alábbhagyott a kezdeti izgalma. Anke Pamot vezette, akivel már viszont több baj volt, mivel Pam nem tudta magát hová tenni, és szinte azt szerette volna, hogy egyszerre mindenütt legyen. Futni is akart, de ugyanakkor szaglászni is, lehetőleg az út jobb és oldalán, egy és ugyanazon időben. Így egy ilyen séta nagyon hamar egy igazi erőpróbává alakul át.
Az első néhány perc általában egy kicsit kaotikus volt, de miután elrendeződtek a sorok az emberek és a kutyák között, együtt élveztük a sétát. Batman kimondottan szórakoztató volt, mert úgy vonult el a szomszédos zsémbes kutyák előtt, mint akit a jelenlétük egyáltalán nem is érdekelné.
Az, ami valóban némileg felizgatta, azok a legelőn legelésző lovak voltak. Biztos vagyok benne, hogy a lovak nem igazán tartoznak a barátai közzé.
Pamnak sokkal tovább tartott, hogy „mindent megértsen" ami miatt Ankét egy kicsit meg is sajnáltam ... de Pamot végül is minden nagyobb gond nélkül el lehetett vezetni a zsémbelődő kutyák előtt. Bár mutatott némi érdeklődést irántuk, de csak azért, mert ezek a fajtársai voltak, akik nem azért voltak ott, hogy beléjük is kössön.
Ez egy kellemes hőmérsékletű kora esti séta volt, egy lassan lenyugvó nap mellett, mely gyönyörű színekbe burkolta be az eget. A kutyák lecsendesedtek és a végén már élvezték is a kirándulást. Ez volt az a pillanat, amikor Anke és én úgy egyszerűen csak erről is arról is el tudtunk beszélgetni. Olyan volt, mintha a kutyák lennének azok, akik elkísértek volna bennünket a sétánkra. Csak útközben a megláncolt kutyák látványa rántott vissza bennünket vissza a valóságba, ami Magyarországon nem megy ritkaszámba.
Egy ilyen séta után, azt követően, hogy kutyákat visszavittük újra kenneljükbe, csak azután vett bennünket hatalmába egyfajta mély melankólia. Egyrészt úgy éreztük, hogy e két kutyának most azt kínáltuk fel, amit az ember általában barátainak és családtagjainak szokott felkínálni, másrészt fájt a tudat, hogy e kutyák életében egy ilyen pillanat csak egyszer, egyetlen pillanatban adódik.
Miután bezárultak a kennel ajtók, Batman és Pam utánunk nézett ... ekkor úgy érezzük magunkat, mintha elárultuk volna őket ...”
Állatvédelmi Centrum / Pfotenhilfe Magyarország e. V. - Petra -
