Csak ülök itt és az jár a fejemben, hogy mit is írhatnék…. „Remény” fogalom. Keresgetem a megfelelő szavakat, hogy eljusson a fülekbe az igazi értelme a szónak. Hogy meghallják azok is, akiknek eddig csukva volt a szíve.

„Kérjetek és kaptok, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek.
Mert aki kér, az kap, aki keres, az talál, s aki zörget, annak ajtót nyitnak.”

Igen…kérek, mert lélek kell. Zörgetek és kinyílik a szív.

A SOK MEGKÍNZOTT ÉLETÉRT!

Aki nem élt egyetlen boldog évet sem…
Aki semmit nem tud még abból, amit boldogságnak neveznek.
Aki nem élvezheti a napsütést, nem játszhat önfeledten társaival, új izgalmas illatot magába szívva.

Most „foga” van az időnek, harapni lehet a sötétet. Ahogy a szólás mondja: a kutyámat se zavarnám ki ilyen időben. Így, a lerágott csontot most nem lökik ki a kutya elé az emberek, mert hideg van, ezért az orruk hegyét se dugják ki a zimankóba. Sok száz, vagy ezer kutya odaláncolva vár sorsára, ami az embertől függ, de az ember nem kegyes hozzá. Nem kegyelmez, nem irgalmaz. Ő csak egy kutya. Neki se simogatás, se meleg, se étel nem jár.

Van, aki már megmenekült, de sok-sok élet még kint várja a szeretet nagy ünnepét. Kint…kint a fagyos időben a fagyos szívű emberek udvarában. Mert ezeknek az élőlényeknek nem egy feldíszített fától függ, hogy átöleljék egymást. Ők állandóan, és határtalanul szeretnek. Nem tudok annyi csetreszt, ékszert, rongyot elképzelni, ami annyi melegséget, szeretetet, megnyugvást hozna, mint egyetlen hálás élőlény.

Hát ismét: Tegyük szebbé, könnyebbé, boldogabbá, melegebbé nekik a hideg téli napokat, érezzék Ők is át, a szeretet ünnepének melegét.