Megszületni, majd azután meghalni……………..

Ezúttal a Magyarországon való tartózkodásunk kimerítő volt! Több vonatkozásban is kimerítő volt, példának okául a napi feladatokon túlmenően a nehéz időjárási viszonyok mellett ránk nehezedő állatvédelmi felelősség kézzelfogható terhei, valamint annak megtapasztalása, hogy milyen közel áll egymáshoz az öröm és a szenvedés érzete, amikor az ottani napjainkra árnyékot vetett a halál érzete is! Több korábbi magyarországi beszámolómban is nagyszerű történeteket meséltem el a kutyáinkról, e jelentések közül egyik-másikjuk bizonyára szórakoztató is volt.

Ez a beszámoló Ken, Kevin, és Carl napjainkban, néhány eltöltött napjukról szól, ahogy szinte még teljesen ismeretlenül, túl fiatalon kiváltak ebből az életből! Egy nappal a magyarországi utunk előtt, délután ezt a három fiatalkutyát vitték el Gáborhoz. Ezek megint csak olyan kutyakölykök voltak, akikért senki sem érzett felelősséget, akiket senki nem akart, és akik sehol nem találtak helyet maguknak. Bár mindhárom kölyökkutya nagyon félénk volt, mégis nagyon lenyűgözte őket a kutyákkal teli és a tőlük zajos új környezetük.

Még mielőtt az Állatvédelmi Centrumba kerültek volna, előtte karanténba voltak, így az első oltásokat és féregtelenítőket is itt adták be a pici testükbe, ahol megengedték nekik, hogy együtt maradhassanak a korábban már bemutatott Sharpeimix -Jungspunts-al.

Ők négyen nyitottak voltak egymással, és boldognak tűntek. Gábor még szombat este beszámolt arról, hogy ez a kifutó volt a leghangosabb, és úgy tűnt, mintha ott mindenki-mindenki ellen, egymással hangosan vitázna!

Egy MEGA Ugató-koncert volt!

Vasárnap reggel Gábor nagyon megdöbbent, amikor a reggeli vizitnél látta, hogy a három új kölyökkutya közül már csak egy volt ott. De hova tűnt a másik kettő? Lehetetlen, hogy kitörtek volna, mert minden jól zárva volt, és egyikük sem fért volna a rácsokon át! Gábor már-már azt hitte, hogy az eszét veszti, amikor végre észrevette a két eltűnt kölyköt!

Ők ketten szorosan egymáshoz simulva ott feküdtek a vizes tál ALATT! Csak elképzelni lehet, amint azok ott ketten az éjszakát valószínűleg azzal töltötték el, hogy a homokos talaj alatt beássák magukat közvetlenül a vizes tál alá, egy olyan méretű gödörbe, ahová kényelmesen mindketten aludni nyugovóra térhettek. Hogy mi mindentől kellett még rettegniük....

Szerencsére mindketten megkerültek, és miután leemelték róluk a tálat, jó hangulatban voltak, és nagyon is élőnek tűntek! Nagyon örültünk, hogy mi is megismerhetjük majd ezt a három göndörszűrű kölyökkutyát! Hétfőn reggel természetesen az első utunk az volt, hogy miután üdvözöltük a munkatársakat, elsőnek egyenesen ezt a vad kis bandát kerestük meg: Petra és én szinte megállás nélkül nevettünk rajtuk!

Ken, Kevin és Carl nagyon izgatottak voltak, tombolva ide-oda futkostak a kifutóban, mint akik minden energiájuktól szabadulni akarnának. Valójában nem kis megerőltetésünkbe telt, megragadni, és ölbe kapni ezeket a vadul kalimpáló kölyköket, hogy megpróbáljunk róluk egy-két jó képet készíteni.

Kent-et az arcán lévő fekete maszkja miatt titokban koaiti-nak becéztünk. Kevin egy igazi gyapjúgombolyag volt, míg Carl egyszerűen imádnivaló! Hétfő délután Ken állapota valahogy egyre rosszabbodott. Nem akart már játszani sem, csak egy sarokban ült, és se inni se enni nem akart. Így kórházba került ahol azon melegében infúzióra kötötték! Kennek véres hasmenése és hányása volt, a kis teste gyorsan elfáradt és erőtlen lett.

A hozzá kihívott állatorvos fájdalomcsillapítókkal, görcsoldó szerekkel és regeneráló pasztával is ellátta őt. Kedden Kevin elkezdte ugyanazokat a jeleket adni magáról és nem sokáig kellett várni arra, hogy őt is a kórházba vigyék, hogy ott állatorvosi orvosi ellátást kapjon.Így tehát már két betegünk is volt, akiknek teljes körű gondoskodásra volt szükségük. Bár a kis erőtlen kölykök természetesen sokat aludtak, de rendszeresen ellenőrizni kellett őket, hogy nincs-e szükségük valamilyen ételre vagy italra; X alkalommal ki kellett cserélni alattuk a vizelettel, széklettel és vérrel áztatott lepedőt, naponta többször is beadni nekik a gyógyszerüket, vagy a kis testükbe infúziót vezetni.

Szerda délután, 2018. február 14-én Ken szíve megszűnt dobogni!

Minden intézkedés és aggály ellenére, a kis teste túl gyenge volt ahhoz, hogy, kibírja és visszanyerje az egészségét.....................

Valószínűleg, hogy legjobb barátja, Kevin feküdt mellette, amikor meghalt, nem is akarok rá sem gondolni, mit érezhetett, és hogy milyen félelem lehetett benne. Kevin így most egyedül harcol majd tovább, és mi vele együtt. Másnap Carl is elkapta! Az azt megelőző napon még vadul futkosott a kifutóban, és tele örömmel és mulatsággal töltött el néhány órát a saját készítésű Agility Pacur-on, egy sok hóval betakart fatörzsön.

Nos, Carl csütörtök délben került kórházba, és mi azt gyanítjuk, hogy Carl már érezte, hogy mennyire rossz az állapota. Az injekciózásnál és az infúziónál vonított, mintha tudta volna, hogy ez most az ő életéről szól, és higgyék el nekem, Petra, Niki és én soha nem felejtjük el azt az éles, félelmetes sikolyt... szörnyű volt és mi hárman örültünk, amikor Carl végre ismét megnyugodott. Ettől kezdve a dobozában feküdt, nyugodt volt, és ez bármilyen döbbenetesnek is hangzik, valószínűleg ettől kezdve már így várt a halálra.

Péntek reggel Gábor a következő szavakkal kezdte: "Kevin nagyon rosszul van, valószínűleg nem bírja már ki...". Csak egy órával később mentem el megnézni, és akkor ő már halott volt. Élettelen testtel feküdt az oldalán, szeme nyitva volt, és félelem ült a szemében.

Csütörtökön, 2018. február 16-án, Kevin szíve megszűnt dobogni!

Valószínűleg soha nem fogom tudni kiverni ezt a képet a fejemből, hogy látnom kellett, amint Kevinnek meg kellett halnia... Ekkor már Carl lett az utolsó túlélő, aki csendes küzdelmet folytatott. Magatehetetlenül viselte el a kezeléseket, megpróbált szinte láthatatlanná válni, ahogy csendben csak ott üldögélt a nagy dobozában. Péntek este Gáborral és néhány szerencsés szőrmókkal útra keltünk Németország felé.

Carl-t rábíztuk az Állatvédelmi Centrum csapatára, és minden reményünk most, a hármas kis banda utolsó túlélőjében volt!

Hétfőn reggel, 2018. február 19-én, Carl szíve megszűnt dobogni!

Ő sem bírta tovább, és minden küzdelme hiábavaló volt ......................... Három fiatal, szeretetre méltó és jó kedélyű kutyakölyök halt meg egy héten belül! Mindegyikük csak néhány napot, boldogságot, vidámságot, örömöt és emberiséget élhetett meg rövidke életében. Ezekben a pillanatokban boldogok voltak!

Mi is! Minden más többi napon sok szenvedést, és fájdalmat kellett megtapasztalniuk, egészen a halálukig! Meg tudják érteni, hogy néha nekünk is mindenből elegünk van?

Át tudják érezni azt az elviselhetetlen szenvedést, amivel a kollégáinknak a helyszínen kell konfrontálni, akik rendszeresen szembesülnek megannyi örömmel és szenvedéssel, betegséggel és halállal, és akik mindazonáltal újra és újfent tovább folytatják a tevékenységüket?

Meg tudják érteni, hogy mi az állatvédelmet a küldetésünknek tekintjük, hogy általa csökkentsünk megannyi szenvedést? Mert, hogy egy kiterjedt, országos méretű átlátszó ivartalanítási kampány segítségével annyi sok szenvedést meg lehetne akadályozni!

És mi kiállunk majd mindazokért, akik ezt létrehozzák, és amihez mi az Önök segítségét is kérjük! Az állatvédelem egy olyan globális fogalom, aminél valójában nem az számít, hogy mire hívjuk fel éppen a figyelmet, hanem az, hogy mindig készek legyünk azt javítani és tökéletesíteni.

Kérjük, lehetőségük szerint támogassanak bennünket, hogy segíteni tudjunk mindazoknak, akiknek legalább egy esélyük van még rá....

Köszönjük!

Anke-től, az Állatvédelmi Centrum részére